I. rész:
2012. december. 25.
Karácsony
Karácsony volt. Ez az az ünnep, amikor összegyűl a családom
és ez az az ünnep, amikor az emberek általában jobban szeretik egymást, mint
máskor. Jobban odafigyelnek egymásra, meg ilyenek. Én csak 10 éves vagyok, és
eddig csak 9 Karácsonyt éltem meg. Ez lesz a tízedik. Amit tudok róla, az az,
hogy minden évben anyu reggeltől kezdve süt, főz estére, a nagy lakomára. A
nővérem is segít neki, bár soha nincs kedve hozzá. Nem mondta, csak tudom. Én
az ilyeneket gyakran tudom, csak azt nem tudom, hogy honnan és mért. De nem ez
a lényeg. Nem szokta nagyon élvezni. Vagyis, csak az elején. A közepe táján már
kezdi jónak találni, ám a végén meg már elfárad. Ezt ő szokta mondani. Nagyon
sok ennivalót megeszünk. Főleg apa, és Eliza. Ők rengeteget esznek, nem is
értem, hogy fér beléjük. Nem szeretem az ínyenc kajákat, ahogy Lizi szokta
mondani. Ő és anya igen. Nagyon sok ugyanolyan dolgot esznek meg. És ugyanazok
a ruhák tetszenek nekik. Legtöbbször nekem is.
A vacsorán tehát nagyon sokat eszünk, így nagyon sokat kell sütni és főzni is.
De anyuék minden évben megcsinálják. És a vacsi se rossz. Minden évben apu
hozza a karácsonyfát. Azaz a fenyőfát, karácsonyfát én szoktam készíteni
belőle. Rárakok rengeteg szép, színes díszt és szaloncukrot. Apu is szokott
segíteni benne. Ez jó, mert nem nagyon van velünk. Vagyis velünk van, minden
este ad jó éjt puszit is meg ilyeneket, de nem sokat játszunk meg beszélgetünk
együtt. Apa ugyanis egy nagyon profi csillagász. Idehaza dolgozik néha-néha de kint
van Amerikában. Évente 102 millió dollárt keres. Lizi azt mondja, hogy ez sok,
és hogy sokat köszönhetünk neki, mert kijár és rengeteget dolgozik. De mondjuk,
ez így igaz. Óriási házunk van, akkora, mint egy nagy vár a mesékből.
 |
| Ide most felragasztok egy képet a házunkról. Apuval mi díszítettük fel ilyen nagyra és fényesre, még mielőtt elment volna. Még Anyu is és Lizi is segített. Szerintem csodaszép. Pont olyan, mint a mesékben... Egyszerűen gyönyörű lett! |
Apu is
hercegnőnek hív, úgyhogy lehet, hogy ez tényleg egy vár. Anyu akkor a várőr,
Lizi meg a sárkány. Apu meg a hős lovag, aki ha hazajön, megment engem, és
mesél nekem sokat az égről, meg a csillagokról, a bolygókról és egy nagy,
ködszerű, fényes valamiről, amit tejútnak hívnak. Az ő meséi mindig izgalmasak.
De nem csak az égről, egy csomó másról is szokott mesélni, például, hogy hogyan
találta fel az ember a tüzet, meg háborúkról meg piramisokról. Apa nagyon okos
ember, csak nem tud angolul. Mégis ő dolgozik kint. Anyu ingatlanügynök, és ő
tud angolul, de mégis itt van velünk. Nem is értem őket, hogy miért nem
cserélnek helyet. Anyu is sokat dolgozik, ezért mindig Lizivel vagyok. Nem túl
érdekes, de néha jó vele lenni. Bár mondjuk, sokszor van ilyen. Kivéve, amikor
szerelmes számokat hallgat, vagy arról a Harryről beszél, aki a sulijába jár,
és annyira tetszik neki, csak nem meri megmondani. Szegény, eléggé
szerencsétlen. Az a másik uncsi alkalom, amikor a kedvenc bandájáról, a One
Directionről mesél. Abban is van egy Harry, és az is tetszik neki. Sokszor
hallgat One Directiont. Szegénynek meggyűlik a baja a sok Harryvel. De kb.
ugyanúgy néznek ki. Göndör, barna haj, kigyúrt test meg még mit is tudom én, hogy
mit mondott Lizi. Jó sok Harry él Londonban, az egyik osztálytársam is Harry.
De ő nagyon buta, és még szép se.
Remélem el lehet képzelni. Nem tudom, hogy alacsony vagyok-e
vagy magas. Anya szerint a korosztályomhoz képest magas vagyok, Eliza meg
tegnap is letörpézett, úgyhogy most nem tudom, hogy kinek higgyek. Szerintem elég
magas vagyok, én vagyok a nyolcadik a tornasorban. Mondjuk, tízen vagyunk,
lányok. Középhosszú, barna hajam van, pisze orrom, és nagy, sötétbarna szemeim
vannak. Kicsi a szám és a fülem is. Szeretek fogócskázni, játszani, és utálom a
házimunkát. Szeretem Elizát, de utálom, hogy mindig engem kínoz a gondjaival,
ami többek között a fiúkkal függ össze. Hagyja ott őket, és kész. Én se foglalkozok
a sok hülyével, aki az osztályomba jár… Szerintem Eliza nagyon szép lány.
Hosszú, derékig érő, göndör sötétbarna haja van, de neki is pisze az orra,
teltek az ajkai és nagyon csinos. Viszont nagyon nagy a keze! De mondjuk, nem
hiszem, hogy a trollokénál nagyobb. Nekik sokkal nagyobb a kezük, mint neki.
A családról még annyit, hogy van két kutyánk, meg egy cicánk. Két kölyök Husky
lakik velünk, Az egyik az enyém, a másik a Lizié. Mindkettőnek nagyon szép, kék
szemei és szép fehér bundája van barna foltokkal. Olyanok, mintha ikrek
lennének. Majdnem teljesen ugyanúgy néznek ki. Csak az a különbség, hogy az én
kutysom tiszta fehér, és kakaószínú foltjai vannak, míg a Lizié egy kicsit
olyan, mintha koszos lenne. Az én kutyám neve: Fagyi. Azért kapta ezt a nevet,
mert amikor hozzánk került, akkor nyár volt, és fagyit ettem. Apu hozta be, és
az ölembe tette. Épp fagyit ettünk, így Fagyi sem habozott, feltápászkodott az
asztalra, és kinyalta a csoki fagyit. Ha anyu nem szedte volna le az asztalról,
végzett volna az egész dobozzal… Egy másik alkalommal, amikor még mindig nem
adtam neki nevet, (szintén nyár volt) ismét fagyit ettem. Bementem vízért, a
fagyit az asztalon hagytam. Mire visszajöttem, már nem volt a dobozban semmi.
Mindenkit számon kértem, hogy ki ette meg, és anya kiderítette, hogy Fagyi volt
az, mert az orra csupa fagyi volt. És ekkor kapta a nevét.
Lizié az idősebb kutyus, a Hero. Ő akkor kapta a nevét, amikor Eliza nagyon
kiborult. Miután kiköltöztünk ide Londonba Magyarországról. Ott kellett hagynia
az iskolát, a barátait, és mindenkit. Gyakran járt ki atlétikára is. Imádta azt
a helyet, ott nőtt fel,. Tizenhárom éves volt, amikor kiköltöztünk. Én olyan
öt-hat év körüli. És most tizenhat. Imádott sportolni, imádta azt a helyet, a
barátait és az edzőit. Engem is megviselt a költözés, de én akkor még nem
voltam annyi idős, mint ő. Nagyon szomorú volt, napokat sírt át. Én meg akartam
vigasztalni meg apáék is, de ő nem hagyta. Elkezdett hülyeségeket is csinálni
azután, miután bekerült az új gimibe. Különcnek nézték őt meg csúfolták. Elkezdte
vagdosni a kezét körzővel, és amikor megláttam, hogy mit csinál, akkor
elkezdtem sírni, de ő bezárt a szekrénybe, és azt mondta, hogy nem akarja, hogy
a bőgésem miatt feljöjjön anya. Apa ekkor kint volt Amerikába. Az után
költöztünk ki ide, miután anya itt akart dolgozni, apa meg talált egy állást
Amerikába, így azt mondták, választhatunk, hogy vagy New Yorkba, vagy ide
költözünk. Lizi nem mondott semmit, én meg Londont mondtam, így kerültünk ide.
Vettünk egy házat, egy nagy házat, de Lizi tovább vágta magát, tovább sírt.
Ekkor vették meg anyáék a két kutyust nekem, meg neki. Egy darabig nem akart
foglalkozni a kutyával, nem is etette. De ő sem evett. Egy nap az ágyán ült, és
sírt. Aztán felugrott Hero, és megnyalta az arcát, és odabújt hozzá. Először
láttam mosolyogni azóta, mióta elköltöztünk. Azóta jobb lett, és ő is
helyrejött. Ma van Karácsony, és anya még nem jött haza a munkából. Apu is
Amerikában van, de amikor elment, megígérte, hogy Karácsonyra hazajön. Ez két
hónapja volt. Már délután négy óra van, anya, apa sehol nincs. Lizi komoran néz
maga elé a szobájában. Hero a szőnyegén fekszik, Fagyi az arcomat nyaldossa. „Van
egy olyan érzésem, hogy ők lesznek az egyetlen karácsonyi társaságunk ebben a
házban.” - ezt mondta Eliza. Én hiszek abban, hogy apa hazajön, és hogy anyu is
mindjárt itt lesz.
1 óra telt el, és még anyu sehol sincs. Apu se jött haza. Eliza beküldött a
szobámba. Szerintem főz. Ezt onnan tudom, mert finom illat van. Régi ez a ház,
de z kifejezetten ételszag.
Kijöhetek. Látom, hogy az asztalon egy nagy csomó finomság van. Gyümölcsök,
amerikai palacsinta karamella és csoki öntettel, töltött csirke, sült krumpli,
fűszervajas pirítós és forró csoki. Nagyon örültem neki. Ezt mind nekem
csinálta. Anya nem jön ma este haza, azt hiszem. Már sokszor volt ilyen, de
arra nem számítottam, hogy pont ma nem jönnek haza. Hiszen Karácsony van!
Miután elpusztítottuk a vacsorát, mindketten csendben ültünk
az asztalnál, ami azért volt furcsa, mert vacsora közben Eliza nagyon sokat
viccelt, és bohóckodott. Jól éreztük magunkat. De akkor viszont síri csendben
hallgattunk. Ekkor megszólaltam:
-
Talán elfelejtettek minket anyáék. Talán elfelejtették,
hogy ma van Karácsony! – találgattam, bár Lizi is tudta, és én is, hogy anyáék
a munkájukat választották helyettünk. Ez rosszul esett. Nagyon rosszul. Ekkor
Eliza megszólalt, talán bátorítani akart, vagy nem is tudom. Csak azt tudom,
hogy szomorú volt, amikor mondta:
-
Laura, te is jól tudod, hogyha anyáék annyira velünk
akartak volna Karácsonyozni, nem mentek volna el dolgozni! – és ezzel csakúgy
felpattant, és otthagyott az asztalnál.
Egyedül maradtam. Szerintem Eliza azért rohant el, mert
sírni akart. Sokszor volt ilyen, és még mindig van. Hallottam, ahogy becsapja
maga mögött az ajtót. Ekkor pedig belépett az én egyetlen jó barátom az
ebédlőbe, és felpattant mellém a székre. Hát persze, hogy a kutyus volt! Tudod,
a Fagyi! Nagyon szeretem, meg akart vigasztalni. Nagyon szomorú voltam. Ekkor
csöngött a telefon, tudod, a vezetékes. Megörültem, és felvettem. De csak
hangüzenet volt. Apától. Azt mondta, hogy valami buta Karácsonyi party-ra kell
mennie, így nem tudja velünk tölteni az ünnepet. Persze, hogy anyának címezte,
de én vettem fel. Apa nem minket választott. Sírtam. Lizi vörös szemekkel
rohant ki a szobából hozzám. Láttam, és tudtam is, hogy ő is sírt. Hiszen én
is. Szorosan átölelt. Egyedül voltunk az óriási házban, Karácsonykor. Hero és
Fagyi volt a két legjobb barátunk, nem is volt több. Csak nemrég költöztünk
ide. Igaz, a dolgok Lizinél is kisimultak, de nem volt barátja az egész
suliban. Harry se vette észre. Csak a ’menőbb lányokat’, ahogy Eliza mondta.
Sajnáltam őt, bár nekem sem volt barátom az iskolában.
Mielőtt elkezdtük volna a játékot, Eliza a szobámba küldött,
mert előkészült a játékhoz. Persze úgy, hogy bement a szobájába. Csak egy
másfél óráig ült a szobájában… Én addig megnéztem Pou-t, az űrlényemet, meg
Lightning-et, a sárkányomat a telefonomon. Jól vannak, megetettem őket,
játszottam velük, megtakarítottam, megneveltem őket. Ez után eltettem őket
holnapra. Ez után bekapcsoltam a TV-t, és azt bámultam. Rém unalmas volt
egyedül, alig vártam már, hogy csináljak valamit. Nem szeretek várakozni. Nem vagyok
türelmetlen, bár Lizi ezt sokszor vágja a fejemhez, de szerintem nem így van.
Szerintem nagyon is türelmes vagyok, tudjátok meg! Szóval néztem a TV-t, és
akkor végre Eliza feje bukkant fel.