~Laura's Diary~: Ajándékozááááááááás!:D

VII. rész

2012. december 26. (már majdnem reggel…):

Ott állt a karácsonyfa feldíszítve, alatta ajándékokkal, és mellette Eliza, mosolyogva. Meglepődtem, de ez a meglepődés jó volt. Odarohantam a fához, és kibontottam az ajándékokat szép sorban. Elsőnek kaptam egy könyvet, amit Eliza írt. A könyvnek szép volt a borítója és a könyv is vastag volt. A borító vörös színű volt, és zöld, apró levelekkel borított ágak futottak fel a címig és azt pedig, mintha csak ránőttek volna, körbeölelték. Örültem neki. A könyv elejére nagy, kacskaringós betűkkel pedig ez volt felírva:

Ha az álmok valóra válnának…

Boldog karácsonyt, Laura!

Nagyon jól mutatott, a címből kiindulva remélem, hogy meg is értem majd a szövegét és a történetét is. Ha nem, akkor kiteszem majd a polcomra a szobámba egy jól látható helyre, és majd amikor annyi idős leszek, mint Eliza, akkor előveszem, és elolvasom. Nem tudom.
És ezen kívül kaptam egy jó meleg, pihe-puha téli kötött pulcsit, egy képet kerettel, amit ő csinált, és egy ládát egy kulccsal. A pulcsi sötétkék volt, és egy vicces, mosolygós szarvas fej nézett rám. Szerintem amúgy Rudolf volt ráöltve, mert az orra nagy volt, és piros. A képen meg Fagyi feküdt, és éppen egy lila labdát rágcsált. Közben szép, kékeslila szemeivel engem figyelt. Nagyon-nagyon jó lett! Egy volt csak a probléma, mégpedig az, hogy a képen a husky fekete színű volt, de a valóságban a mi kutyáink mindkettő fehér színű, és kakaó barna foltos. De nem érdekelt, mert csodálatosan szép volt. Lizi látta, hogy nagyon néztem a képet, ezért megszólalt.

- Bocs húgi, de a barna festékem kifogyott, és nem lett volna elég a képre. – mosolygott. - Azért tetszik? – kérdezte.

- Ez a világ legeslegszebb képe, Lizi! – kiáltottam fel, és a nyakába ugrottam. – Amúgy is – toltam el magamtól, és a szemébe néztem – ha barna foltos lett volna, nem mutatott volna ilyen jól a labda és a szeme sem. – mosolyogtam rá.

Ő is rám mosolygott, és megölelt.

Azután a kanapéra néztem a nappaliban. Ott ült Fagyi, és lihegett. Mikor rá néztem, csóválni kezdte a farkát. Magamhoz hívtam, és megmutattam neki a festményt. Ránézett, majd olyan édesen 90°-kal elfordította a fejét, aztán rám nézett. A szobámba rakom majd fel a falra. Meg kaptam egy szív alakú kis ládikót, ami fémből volt, a teteje pedig átlátszott, és így pedig mindig bele lehetett látni, hogy mi van benne. Mellette volt a gyönyörű kulcsa is, ami nyitotta. Tetszett a mintája azon a részén, ahol meg kell fogni. A kulcs rézből volt, a láda is abból szerintem. Végül is, a réz is fém… Nagyon szép, és elegáns volt. Kinyitottam a ládát, és egy aranylánc volt benne, amin egy kis szív alakú medál lógott. A szív mintás volt, és ilyen csillogó gyémántok voltak a kígyózó minták körül. A szívet ki lehetett nyitni. Ilyen van Elizának is, és szerintem azért vette nekem, hogy ez így olyan legyen, mint valamilyen szövetséges testvéri nyaklánc vagy ilyesmi, mint ami a filmekben szokott lenni. Meg mondtam neki, hogy nagyon szép nyaklánca van, meg többször mondtam neki, hogy milyen szép, és gondolom, ezért vette meg nekem. Csak ő az egyik fiútól kapta még Magyarországon, és soha nem vette le. Csak fürdéskor, akkor meg muszáj volt. Fontos volt neki a nyaklánc, gondolom akkor a fiú is, aki adta neki. De most már nekem is van. Bele tudok rakni egy fényképet is. Szerintem Elizát rakom bele. Lizinek is van benne egy kép, csak nem rólam. Az a fiú van benne, akitől a nyakláncot kapta. Az a furi, hogy nem látszik meg benne semmi, ha belerak egy képet, pedig látszania kéne, mert mintás a szív, és olyan, mintha ki lennének vágva azok a minták. Olyanok azok a rajzolatok, mintha ilyen ág fonná körbe, vagy nem is tudom.

Lizi segített feltenni a nyakláncot a nyakamba. Letette a kamerát, és odajött hozzám segíteni. A kamera még mindig vett.

- Így. – mondta, miután a nyakamba akasztotta a nyakláncot. – Kész is. Most már neked is van egy. – mondta elégedetten.

- Köszönöm Lizi. – mondtam neki. – És az anyáék ajándéka? – kérdeztem tőle.

Ő azt válaszolta, hogy majd ha akarják, akkor odaadják, ha egyáltalán hajlandóak lesznek hazajönni. Ezt mondta. Eljött az ideje, hogy én is odaadjam az ajándékom. Én is rajzoltam neki egy szép rajzot, meg vettem neki rajzfelszerelést. A porkréta már-már elfogyott neki, ezért vettem neki egy nagy kiszerelésűt, a legnagyobbat és a legtöbb színűt, amit a boltban találtam. Meg az a festéktartó is eltört neki, amibe a temperát vagy az olajfestéket szokták tenni. Egy olyat vettem neki. De nem műanyagból, hanem fából volt! Meg egy csomó ceruzát meg festéket meg mindenfélét, amivel csak rajzolni lehet, a filctollakat is beleértve. Két éve gyűjtöttem erre a tökéletes ajándékra a pénzem, és végre, meg tudtam venni neki.
Meg egy fülbevalót. Lizinek az egyik fülében két lyuk is van, és egy olyan fülbevalót vettem neki, amit kifejezetten arra találtak ki. Tetszett a mintája, ezért megvettem neki. Szerintem illik hozzá, szép, ezüst mintás, a felirata „Love”és a végében egy szívecske van. Nagyon szép, sokáig tartott kiválasztani.

Eliza teljesen meghatódott az ajándékomtól, és ez nagyon jólesett nekem, mert láttam, hogy megérte, és hogy örül is neki. Nagyon szépeket tud festeni. Egyszer talán egy oldalt csinálok is a festményeinek, amiket lefotózok. Mióta kaptunk fényképezőt (amit kameraként is használunk) azóta mindent meg tudunk örökíteni, szerencsére.

Aztán, amikor már mindent odaadtam neki azt mondta, hogy menjek fel a szobámba, ő mindjárt feljön hozzám, és olvas nekem egy mesét. A meséről sajnos lemaradtam, mert ahogy felmentem és lefeküdtem az ágyra, akkor mindig el akartam aludni, és folyton lecsukódott a szemem, végül pedig valószínűleg elaludtam. Felejthetetlen Karácsony volt.

U.i.: A Karácsonyt nem azért írom nagybetűvel, mert nem tudok helyesen írni, azt igen is jól tudok, a tanár néni is megmondta. Csak éppen úgy érzem, hogy a Karácsony megérdemli, hogy nagybetűvel írják.
Itt egy lista azokról az ajándékokról, amiket kaptam: