Ezt a korizást soha nem felejtem el!

VIII. rész

2012. december 27. : Karácsony második napja

Nagyon szépet álmodtam. Azt álmodtam, hogy a család együtt ünnepli a Karácsonyt. Anyu itthon volt, és az utolsó ételeket készíti el. Épp a pulykát csinálta. Apu is az utolsó díszeket tette fel a karácsonyfára. A fa nagyon szép volt, csillogott, fényes volt, tele volt díszekkel, és azokkal a papírból készült, cérnára felfűzött rajzaimmal, amiket én csináltam még Karácsony előtt pár nappal. Mindegyik más színű volt, és más is volt a mintájuk. Volt köztük rózsaszín, lila, kék, narancssárga, citromsárga, zöld, türkiz, vörös, piros és szivárványos is. Volt, ami kerek volt, volt ami háromszög vagy négyzet alakú. Csináltam csillagokat, szívecskéket, mosolygó arcokat, labdát, kutyusfejet, hóembereket és mikulást is. Apu feltette az égőket is, meg a szaloncukrokat. Persze, ami megmaradt belőlük, mert Lizivel minden este kijártunk lopkodni, még mielőtt a fára kerültek volna. De több fajta is volt: kókuszos, joghurtos, zselés, epre, karamelles, étcsokis, sima csokis, marcipános és konyakmeggyes is. a gömbök közül is volt, ami aranyszínű volt, volt, ami ezüst vagy éppen piros. Akadt köztük lila is. Az alakjuk is más volt. Voltak kicsik és nagyok is. Még közepes méretűek is. Én Lizivel játszottam, és amikor kiértünk apához a nappaliba, segítettünk neki befejezni a díszítést. Eliza masnikat kötött a fára, engem meg apa a magasba emelt, és rátettem a csillagot a fa legtetejére. Aztán anya kiabált, hogy mehetünk, mert kész a Karácsonyi vacsi. Leültünk az asztalhoz. Szépen meg volt terítve. Aztán anyu kiszedte a levest, és mielőtt bekaphattam volna az első kanál levest, felébredtem. Nem tudom, hogy miért pont akkor, de így történt.

Olyan reggel nyolc óra körül lehetett, mikor kinyitottam a szemem. Ahhoz képest, hogy milyen sokáig fent voltam, nagyon hamar felébredtem. Lizi bezzeg egyáltalán nem olyan. Ő képes akár délig is aludni. Persze csak akkor, ha épp nem vagyok itthon.

Felültem az ágyamban, közben a hóembermintás takaróm lecsúszott rólam. Kinéztem az ablakon. Odakint nagy pelyhekben hullt a hó. Lizi mindig azt mondja, hogy ez az egyik oka, hogy szereti a telet. Azt mondta, hogy neki ez a legromantikusabb évszak, mert vannak ilyen gyönyörű pillanatok is benne. Tényleg szép volt. Az ablakom előtt elágazó fiatal nyárfa ágai az ablakom előtt ágaztak el. Szép volt, mert beborította a hó. Nem sokkal azután, miután a takaró lefordult róla, elkezdtem fázni. Nagyon hideg volt a házban. Eldöntöttem, hogy átmegyek Lizihez. Felvettem a fehér mamuszomat, megfogtam Brumi kezét, és átsétáltam Eliza szobájába. Brumi a plüssmackóm neve, amit még a nagymamámtól kaptam. Öreg már, de ő a legjobb barátom.

Szóval átmentem Lizihez. Mikor odaértem az ajtója elé, akkor megijedtem, hogy nem fog-e haragudni, amiért felébresztem. De végül megfogtam a kilincset és benyitottam hozzá. Sejtettem azt, amit akkor láttam, amikor benyitottam. Lizi aludt, mint a bunda. Az ablaka felé fordult, a haja teljesen beterítette a párnát. Pont úgy ágazott el, mint a nyárfa ágai az ablakom előtt. Nem akartam felébreszteni, de nagyon fáztam. Ezért úgy döntöttem, hogy odabújok mellé az ágyba. A paplanja hópehely mintás volt, és nekem nagyon tetszett. Az ágy hánykolódására sem ébredt fel, odafeküdtem mellé, és betakaróztam. Ekkor már ébren volt.

Egy „jó reggelt”-tet mormolt el az orra alatt, majd kicsit nyöszörgött, és felült. Akkor azt kérdezte magától, hogy miért van itt ennyire hideg, majd belebújt a köntösébe, felvette a mamuszát, és leballagott. Szerintem be akart gyújtani. Én még ott maradtam, és bámultam ki az ablakon. Néztem a hóesést. Nem tudom, meddig maradhattam ott, de egyszer csak meguntam, és lementem én is a földszintre. Lent már meleg volt, a nappaliban egy fotelben Eliza ücsörgélt, és valamit iszogatott. Megkérdeztem, és azt mondta, hogy csokis cappucino-t iszik. Aztán kimentem a konyhába. Az asztalon meg volt nekem terítve a reggelihez. Egy pohár kakaó, egy szelet pirítós, egy szelet szalonna és egy tükörtojás volt nekem kikészítve. A pultra le is vette nekem a csokis kekszet is, azt a mogyorósat, tele csoki darabokkal, amit szeretek. Odamentem a kék masnis süti tartó dobozhoz, kinyitottam és kivettem belőle egy sütit. Jó nagy volt, és meleg. Az illata meg jobb volt az összes süti illatánál az egész világon. Ő sütötte, tudom. Ebből legalább azt is megtudtam, hogy sokáig voltam Lizi szobájában. Majdnem teljesen megettem a reggelit, csak a felét hagytam meg. Lefedtem, és betettem a hűtőbe. Aztán kivetem a dobozból még két sütit, és kivonszoltam magam a nappaliba. Lehuppantam a babzsákomra Lizi fotelje mellé. Odanyújtottam neki a sütit. Ő elmosolyodott, elvette, és egy sóhajtás után beleharapott. Én is elkezdtem enni a sütit, és egy jó darabig figyelem nővéremet. Ő csak a tűzbe bámult, és szótlanul majszolta az övét. Kezdtem megunni.

-          Menjünk el jégkorizni! – ajánlottam fel.

-          Rendben hugi, de akkor öltözz fel. – mosolygott rám.

Nem tudom, de én úgy érzem, hogy Lizinek mindig olyan bánatos mosolya volt. Olyan keserű, és mégis szeretettel teli. Nagyon szeretem, de neki nagyon nem jó, hogy nincsenek barátai. Én egyedül nem tudom boldoggá tenni, bárhogy is próbálom. Próbáltam már sokszor, de valamiért nem megy. Pedig esküszöm, én mindent, de mindent megadnék azért, hogy boldog legyen.

Felszaladtam a szobámba, és kikotortam a szekrényemet. Nagyon sok holmim van, alig tudtam választani. Aztán csak sikerült. Kivettem a fiókból a bugyimat meg a kedvenc harisnyámat. Pamutból van, a lábszáramig szivárványos csíkok vannak rajta, majd feljebb már csak fekete, és nagyon meleg. Ráhúztam a farmernadrágom meg felvettem egy piros színű atlétát, rá a kék, garbós hosszú ujjú pólómat, rá meg a vadonatúj kék hópehelymintás, kötött pulcsimat, amit Elizától kaptam. Aztán kivettem a sapkás-sálas fiókból az egyik kötött sapkámat meg egy sálamat. A sapi sárga volt, a sál meg zöld. Már mentem volna le, amikor eszembe jutott, hogy kesztyűt is kéne felvenni. ezért kikaptam egy szürke kesztyűt a fiókból, és leszaladtam Lizihez.
Ő épp a harisnyáját húzta, mikor én leértem. Öltözködésben is teljesen eltértünk egymástól. Én rétegesen és színpompásan szoktam öltözködni, míg Lizi dög unalmas tini lányos cuccokba meg nem túl melegen. Most is, csak egy kötött pulcsiban volt. Abban a szürke- türkiz-fehér pulcsiban, amin a hópihe minták is vannak. Alá felvette a hozzá illő kék harisnyáját. E felé egy rövidebb, szürke, farmer rövidnadrágot vett fel. Ez alá meg felvette a világos barna, fűzős, magas sarkú bakancsát. Rá ugye a fehér kötött sapka meg sál, meg egy szintén fehér színű kesztyű. A haja most természetesen göndör volt. A haja eredetileg göndör, csak állandóan kivasalja, ezért mindig egyenesnek látszik. Azt mondja, senkinek sem tetszik, akkor meg minek úgy hagyni. Bár a kivasalt hajára sem mondtak semmit. De nem sminkelte ki magát. Utálta a sminket, szerinte, ha az ember nem szép, akkor a vakolás sem segíthet rajta. Ezzel gondolom magára célzott. Nem volt túl sok önbizalma, az biztos… Itt van az összeállítása:

Pulcsi:)

Naci:)

És a többi..:D
A harisnya meg a csizmaszerűség:))

Mindketten elkészültünk, és már indultunk is ki. Aztán Lizi kivette az előszobaszekrényből a fekete fűzős, hófehér, magas szárú koriját. Azért tetszett nekem annyira az a kori, mert mindkettő oldalán vékony feketével egy szép, elágazó virágminta volt felrajzolva. Szerintem nagyon szép volt. Az enyém is fehér volt, de a csatolója szürke, belül a nyelvrészénél rózsaszín meg lila. Kisebb pöttyök is voltak rajta. Alul, ahol a fém része van, nekem is olyan elágazó virágminta volt, csak rózsaszínű. A kori csúszós részét teljesen beborította. A szürke-fehér színű márkajel mindkettőnknek a kori csúszó részén volt. Alul, ami a jéggel érintkezett. Nem tudom, hogy mi a neve, de azt hiszem, ha később ezt elolvasom, tudni fogom, hogy miről írtam.
A korikat megfogtuk a kezünkben, és kiléptünk az ajtón.
Az egész mindenséget hó borította, minden fehér volt. A fák, a föld, a járdák, a háztetők, a tűzcsapok és a lámpák is az utcán. A házakról gyönyörű jégcsapok lógtak le. Mindegyik különböző nagyságú volt, meg más-más alakú is. A hó még mindig kitartóan hullott, és ugyanolyan nagy pelyhekben, mint amikor a szobából néztem. Nem kellett sok idő, hogy Lizi haja tele legyen hóval. Szerintem az enyém is tele lehetett, de azt nem láttam. Elindultunk a járdán a kori pálya felé. Majd, mikor a park mellett mentünk el, megálltam. Egy nagy csomó gyerek vidáman korizott a befagyott tavon. Eliza-korabeliek is voltak ott, fiúk is, és lányok is. Láttam az osztálytársaimat is. Szerintem azok a fiúk és lányok Eliza osztálytársai lehettek. Ezt onnan sejtem, mert, mikor a park mellett haladtunk el, megláttak minket, és elkezdtek bámulni. A fiúk összebeszéltek valamit, a lányok pedig összecsoportosultak, és elkezdtek sutymorogni meg mutogatni, aztán nevettek is. Eliza megszorította a kezem, és gyorsabbra fogta a tempót. Láttam, hogy a szeme megtelik könnyel, és összeszorítja a fogát. Aztán ránéztem az osztálytársaira. A fiúk inkább feltűnően bámultak, a lányok meg, olyanok voltak, mint akiket a plázában szoktunk látni, azok, akiknek sok a pénzük és gonoszkodni szoktak. Láttam Harryt is a többi srác között. Mármint azt, aki Elizának tetszik. A fiúkkal beszélgetett, mosolygott, majd az egyik barátja mondhatott neki valamit, mert zavartan lökte el magától. A lányok meg kezdtek idegesíteni. Az osztálytársaim meg nyugodtan siklottak keresztül a tavon. A lányok piruletteztek, a fiúk meg megpróbálták a lányokat kibuktatni meg fellökni. Már majdnem elhaladtunk a park mellett, amikor egy lány abból az idegesítő bandából odajött hozzánk, és megszólalt olyan külföldiül. Én csak keveset értek angolul, de ezt mondta:

-          Hi Eliza! – vigyorgott. – Come with me to the park and let’s go to ice skating! – még jobban vigyorgott, és nagyon idegesítő volt.

Lizi ezt válaszolta:

-          Sorry, but I just go with my sister to the shop. We need some bread…

-          So you go to the shop with your ice skates haha… - és egy alattomos mosoly jelent meg az arcán.

-          Harry is here too… Come on, Lizy!

Lizi erre nem szólt semmit, csak lecsüggesztette a fejét és lesütötte a szemeit. Szerintem Harryről volt szó, és nem akarta, hogy a lány lássa, hogy zavarban van…

-          Come on! – szólalt meg ismét megint a lány, és Lizit karjánál fogva húzta a park felé. Én pedig fogtam és fogtam a kezét, jó szorosan, és nem engedtem el.

Tudni kell Elizáról, hogy nem korizik túl gyakran, és már csak azért sem akart a jégre menni, mert tudta, hogy nincs gyakorlata benne. Legutóbb is rengeteget tanyált a kori pályán. Nem tudom, mi lesz vele, ha az egyeletlen tavon elkezd korizni, de szerintem nem lesz majd jó vége.

Beértünk a parkba. A lány intett, hogy húzzuk fel a korinkat. Megcsináltuk. Aztán mondta, hogy mennyünk rá a jégre (legalábbis Lizi tolmácsolása szerint).  Erre Lizi szép óvatosan rálépett a jégre az egyik lábával, majd én is. Nem szakadt be alattunk, szóval a másik lábunkkal is ráálltunk. Szorítottuk egymás kezét, és nem is engedtük el.

-          Come on! – szólt a lány megint.

-          Come with us! – kiáltott Lizi.

-          No, because I don’t want to go ice-skating with you. It can be very funny and embarrassing if I go to the ice with you loser.

Eliza nem mozdult, csak a kezemet szorította. Én nem bírtam tovább, kiléptem a partra. Levettem a korimat, Eliza meg ott maradt egyedül. Felhúztam a cipőmet. A lány gúnyosan nézett rám. Én odamentem, és a tőlem telhető legnagyobbat belerúgtam a lábába. A lány összeesett, és elkezdett sipákolni. Undorító egy csaj volt. Sajnáltam Lizit, nem akartam, hogy hülyét csináljanak belőle. De aztán odament hozzá egy fiú. Az a fiú a szomszéd srác volt. Egy darabig szótlanul nézte a lány kegyetlenségeskedését, majd megelégelte, és kilépett a többi fiú közül. Arrébb lökte a haverjait, és arrébb tolta az őt körülvevő, lányokat, akik, valószínűleg szerelmeskedni akartak vele. Felhúzta a koriját, és odalépett Lizihez. A nővérem félénken húzódott el tőle, amikor a közelébe ért. Aztán, mikor látta, hogy a fiú csak segíteni akar neki, közelebb ment hozzá.  A fiúról be tudok ragasztani egy képet, hála neki. Odaadta az egyik fotóját, amiről azt mondta, hogy amúgy is kidobta volna, mert ronda lett. Háááát, remélem, nem fogja megtudni, hogy a naplómba használtam fel… Hehe..

Hááát itt van...
A neve: Eric Line, a szomszédom

Aztán, mikor láttam, hogy Lizivel együtt sokkal szerencsétlenebbül néznek ki, mint a kis nővérkém szólóban, így elhatároztam, hogy beszállok közéjük, és megtanítom őket JÓL korizni. A lány gonoszsága számunkra nagyon jól jött, mert egy csodás délelőttöt töltöttünk együtt. A lányok a partról irigykedve néztek minket. Az esések is viccesek voltak, és mindig viccet csináltunk belőlük. Jó móka volt, bár Lizi nagyon távolságtartó volt a fiúval szemben, az meg egyfolytában közeledett hozzá, és segített neki. Én sem voltam túl sokat vele, inkább csak Eliza kezét fogtam. Szóval így telt el ez a korizás, amit soha nem fogok elfelejteni. Egyébként nagyon kedves az a fiú, csak ezt nem kell tudnia feltétlenül. Mármint azt, hogy szerintem tök kedves. Na mindegy. Szóval aztán, mikorra már teljesen kék-lila foltosak lettünk mindhárman, levettük a korinkat és sétálni mentünk. Lizi nagyon jól beszél angolul, és mindig tolmácsolt nekem, hogy épp miről beszélgetnek a fiúval, és amit én mondtam, azt is lefordította, amit a srác mondott. Kiderült, hogy a koris srácot Ericnek hívják. Elmentünk tehát sétálni. Eric zsebre dugott kézzel sétált, Lizi meg jobb karjával a balját fogta és úgy sétáltak egymás mellett. Végre Lizi talált magának egy barátot! Eric elhívott minket ebédelni az utcai Subwaybe és mindhárman megettünk egy- egy fél szendvicset. Finom volt, gyakrabban is járhatnánk a oda, nem is értem, eddig miért nem mentünk.

Ez a kép a Subwayben készült

Miután megettük az ebédünket, hazafelé indultunk. Eric hazakísért minket a kapuig, majd elköszöntünk tőle, és bementünk a házba. A nap hátralévő részében pedig a vidáman pattogó tűz mellett, ki-ki a saját fotelében, angolt magolt.