Laura Naplójából: Anyu ajándéka...

XIX. rész

Laura Naplójából:

2012. december 29. Szombat

Felébredtem. Reggel volt, szép reggel. Elmúlt Karácsony, aminek jó nagy részét apáék nem töltötték velük. De ezen már nem szeretnék többet rágódni. Ami volt, az elmúlt, és most tiszta lappal indulnak, és én is. Szerintem még Lizi is ezt gondolja. Felültem, de hirtelen fázni kezdtem, így visszabújtam a takaróm alá. Így már jobb volt, nem fáztam. Nem tudtam mit csinálni, nagyon unatkoztam. Egy újabb szép nap köszöntött rám, és én felébredtem. Ha az ember felébred, az azt jelenti, hogy kipihentem magát, és készen áll az újabb napra. És én is így voltam vele. Idegesített, hogy nem tudtam felkelni, idegesített, hogy nem szállhatok ki az ágyból, öltözhetek fel, és nem üdvözölhetem anyut, aput és Lizit.

Ezek a gondolatok jártak a fejemben, és sokáig elmélyedtem magamban. Ez után nem sokkal, mintha csak egy jótündér a kívánságom teljesítette volna, az ajtómban megjelent anyu, egy tálcával a kezében.
A tálcán mindenféle finomság volt. Amerikai palacsinta karamella és csoki öntettel leöntve, aztán volt a tálcán egy szelet vajas pirítós, egy pohár almalé meg egy narancs.

-          Jó reggelt, Laurám! – köszöntött anya.

-          Jó reggelt, mami! – mosolyogtam rá, majd a tálcát az ölembe rakta.

-          Ezt neked csináltam, édesem! – mondta anyu. – Remélem, hogy ízleni fog.

-          Biztosan! – biztattam anyut, majd hozzáláttam a reggelihez.

-          No megyek, odaviszem Elizának is a reggeliét.

-          Maradj még, mami! – kérleltem, majd ő felállt, odament a ruhásszekrényemhez, és az ágyamra tett pár ruhát. – Tessék, aranyom. Majd öltözz fel!

-          Rendben mami!  - egyeztem bele, majd egy nagyot haraptam a palacsintámba.

-          Jó kislány! – mosolygott boldogan anyu, majd újra elkezdett hozzám beszélni:

-          Elmúlt Karácsony, Laura, de én attól még át szeretném adni neked az ajándékod, ami téged jogosan is megillet.

Majd egy ajándékdobozt vett elő. Izgatott lettem, mert nagyon nagy és szép doboz volt. Nem mertem széttépni, így óvatosan bontogatni kezdtem.

Később, hogy mutatósabb legyen a karácsonyfa alá tettem,
hogy le tudjam fotózni, és beragasztani ide.
Mellette ott van a Lizié is.

A tálcát leraktam a földre, és csak bontottam és bontottam a csomagot. Kíváncsi voltam, hogy mi lehet benne. Aztán, amikorra már végre felnyílt a doboz teteje, megpillantottam az ajándékomat. Egy tablet volt benne. Nagyon-nagyon meglepette, és örültem is neki. Emlékszem, hogy mielőtt anyu elment az ingatlanához az ország másik részébe, megkérdezte, hogy ha bármit, de tényleg bármit megkaphatnék a világon, akkor mi lenne az? Persze, tárgyra gondolt. Én mondtam neki, hogy az osztályomban már majdnem mindenkinek van tabletje, és azt mondtam, hogy nekem is jól jönne. Igazából csak azért mondtam, hogy mondjak valamit, mert szegény nagyon sietett, csak nem akarta nekem elmondani. Így ezt mondtam, de annyira nem gondoltam komolyan. De végül is, örülök neki. Hiszen ez egy nagyon modern gépezet, ami nagyon sok mindent tud. Például lehet vele játszani, fényképezni, képeket nézegetni, rajzprogramokba rajzolni, videózni meg ilyesmiket.

Miután odaadta az ajándékot, engem nézett, majd azt mondta, hogy a legmodernebbet választotta ki, és csak nekem. A legszebbet, a legmodernebbet és a legdrágábbat, mert én megérdemlem. Kedves volt tőle. Megfordítottam, hogy lássam, hogy milyen a hátulja, mivel anyu azt mondta, hogy ez volt a boltban a legszebb. A hátulja nagyon megtetszett nekem, mert fehér volt, és az aljától körülbelül a feléig kusza zöld, kacskaringós vonalak kúsztak fel. Úgy festett, mintha fű lenne, hiszen a zöld vonalak között néhol sötétpirosas-rózsaszín virágminták bújtak ki. A tetején pedig, felül szürke rajzolatok voltak, amik egyszerű, de mégis kreatív és gyönyörű módon madarakat ábrázoltak.

-          Tetszik? – kérdezte anyu az arcomat fürkészve. – Ugye, ilyenre gondoltál?

-          Igen, nagyon! – válaszoltam. – Nagyon tetszik!

Anyu rám mosolygott, majd felállt, a tálcámat az ölembe tette, majd kivonult a szobámból.

-          További jó étvágyat, Laura, én most bemegyek a nővéredhez is! – kukkantott visszaaz ajtó mögül még egyszer utoljára.

Én egy utolsót haraptam a palacsintámba, amikor anya benézett még egyszer hozzám. Utána, ahogy kiment, azonnal kipattantam az ágyamból, és anyu után szaladtam, persze úgy, hogy ne vegyen észre. Lement a konyhába. Érdekeltek a következmények, hogy Eliza hogy fog reagálni, hogy ő mit kap karácsonyra, meg reggelire. Tele voltam kíváncsisággal, és jobban belegondolva már nem is voltam éhes. Megettem négy palacsintát, amíg anyu bent volt, meg egy korty almalevet. A pirítóshoz meg a narancshoz hozzá sem nyúltam. Talán majd a narancsot visszafelé jövet megeszem, amikor majd bejövök felöltözni, most viszont sokkal jobban érdekelt Lizi meg anyu, szóval anyu után mentem a konyhába, persze úgy, hogy nem vett észre, én viszont mindent szemügyre tudtam venni.