XX. rész
Laura Naplójából:
2012. december 29. Szombat
Lent anyu a tálcát habozva vette fel. Szerintem tartott
Lizitől, vagy nem is tudom, de egy biztos, nem volt biztos és határozott a
dolgában. Lizi tálcáján is egy vajas pirítós volt, narancslé, mivel ő azt
jobban szereti, mint én (én inkább az almalevet szeretem, míg Lizi a
narancslevet), egy narancs, és palacsinták voltak, ugyanolyan csoki- és
karamell öntettel leöntve, akárcsak nekem. Azonban neki tejszínhab is volt a
tetején. Pfúúúúj. Utálom, nem is értem, Lizi mit szeret benne. Egyébként nagy
lopós ám, sokszor somfordál oda a hűtőhöz, belenyúl, majd megfogja a
tejszínhabot, és belenyomja a szájába. A kakaóporral is így volt a múltkor,
vagy a tejjel is ezt csinálja. Furi szokás, remélem nem fogok rászokni.
Egyébként Lizi sem kedvtelésből csinálta eredetileg. Igazából először csak
keresett valamit, amitől jobb kedve lesz, és elkezdte az ilyen csínyeket sorra
elkövetni. Aztán már rá is szokott. Egyébként most eszembe jutott egy sztori,
ami nagyon vicces volt, és még most is röhögnöm kell rajta. Elmondom:
Este volt, olyan éjfél környékén, amikor meghallok valami
neszt. Felébredtem erre a neszre, majd kíváncsiskodva kiléptem a szobaajtómon.
Lementem a lépcsőn, mert nem láttam senkit. Hát csak nem Lizit láttam éjszakai
nassolásában?! Csak úgy elkezdett kajálni, amikor lement az emeletről. Aztán,
hallottam valamit a hátam mögül, így elbújtam Lizi egy tálba éppen nutellával
töltött gabonapelyhet öntött a tálkájába, majd ennek a vaníliás változatát is.
Ezt követően elővette a nutellás üveget, és egy nagyon nagy kanál nutellát
rakott a tányérjába. Majd meglangyosított egy kis tejet, és azt is ráöntötte.
Belekanalazott, és egy összetéveszthetetlen elégedett Hmmmm… után távozott a
konyhából be a fürdőbe. Aztán apa jelent meg a konyhában, és ugyanazokat a
dolgokat rakta bele a tálkájába, mint Lizi. De az az érdekes, hogy nem láthatta
Lizit, mert amikor nővérkém elhagyta a konyhát, akkor láttam őt lejönni a
lépcsőn. Na szóval, belerakta ugyanazokat a dolgokat a tálkájába ugyanabban a
sorrendben, és pont ugyanúgy, mint Lizi! Aztán megkavargatta, majd nekidőlt a
pultnak. Aztán felállt, és épp elhagyni készült a konyhát, amikor a kijáratnál
Elizába botlott. Mindkettejük szeme tágra nyílt, és egymás tálkáját kezdték
nézegetni. A másik tálkájára néztek, majd a gazdájára. Aztán Lizi bevonult a
konyhába és nekidőlt a pultnak, úgy, mint az előbb apa. Aztán elkezdték
kanalazni a tálkájukból a kaját. Egy pillanatsorozat volt, amikor egyszerre
kanalaztak, azt hittem, ott helyben elnevetem magam. Szótlanul ettek, majd apa
szólt Lizihez:
.jpg)
-
Mogyorókrémmel töltött gabonapehely…
-
és vaníliával töltött gabonapehely…
-
egy nagy adag nutellával…
-
és langyosított tejjel. – mosolygott Eliza. – A legjobb
éjféli nasi!
-
Egyetértek! – mosolygott vissza apa, majd tálkájukkal
koccintottak egyet, és tovább beszélgettek együtt.
Igaz, nagyon vicces volt, de egyben jó látvány is. Az is
igaz, hogy nagyon-nagyon kívántam azt a nutellás gabonapehely mixet, biztos
fincsi is volt, de meg tudtam állni, hogy ne menjek oda. Ezért inkább
visszaaraszoltam a szobámba.
Szóóóóval, ez volt az a bizonyos este, amit említettem.
Most, térjünk vissza a mai reggelhez, anyához, és Lizihez. Nos anyu bevitte
Lizinek a reggeliét. Amikor eltűnt az ajtóban, odalopóztam, és a fülemet
nekitámasztva, hallgatózni kezdtem. Anyu és Lizi hangja jól érthetően
átszűrődött az ajtón keresztül:
-
Jó reggelt, Eliza! – köszönt anyu Lizinek.
-
Jó reggelt Anya! – köszönt vissza Lizi. A hangja sokkal
nyugodtabb volt, mint tegnap este. Nem tudom, hogy mi történt vele, de örülök,
hogy megtörtént.
-
Úgy látom, jó kedved van! – anya hangjában öröm volt.
-
Igen, így is lehetne mondani…
-
Mit szeretnél ma csinálni, drágám?
-
Nem tudom, szerintem semmit. – Eliza egykedvűvé vált.
-
Hát, akkor mi lenne, ha egy kicsit hasznossá is tennéd
magad? – kérdezte anyu. Összeráncoltam a szemöldököm. Vajon mire gondolt?
-
Mire gondolsz? – kérdezte Eliza tőle.
-
Nos, apád kora reggel elment a belvárosba…
-
Már megint elment? Jellemző! – Eliza már megint
felemelte a hangját.
-
Nem fejeztem be! – mondta anyu. – Apád elment a belvárosba
bevásárolni, mivel nincs itthon semmi kaja. A ház előtt pedig buckákban áll a
hó. Nem lehet közlekedni, ráadásul még meg is büntethetnek. Én takarítok bent.
Melyiket szeretnétek? Takarítani itt bent, velem, vagy kimentek hólapátolni?
Nagyon sokat számítana nekem, ha segítenétek Laurával a házimunkában kicsit.
Na, akkor mit szeretnél csinálni?
-
Hát, akkor inkább… - kezdte Eliza, de abban a
pillanatban már én is bent voltam. Berontottam hozzájuk, mert nem bírtam
tovább:
-
HÓLAPÁTOLÁS! HÓLAPÁTOLÁS! – kiáltoztam. – Akkor már
lehet hógolyózni, meg hóembert építeni is! – vigyorogtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése