Laura Naplójából:
2012. december 29. Szombat
-
…havat lapátolunk. – fejezte be Eliza
-
Laura! – fordult felém anyu tettetett haraggal a
szemében. – Megetted a reggelidet? – kérdezte tőlem.
-
Nem vagyok már éhes! – jelentettem ki.
-
Akkor, miért nem vagy már felöltözve? – tette csípőre a
kezét anyu.
-
Hát mert… csak! – adtam meg az egyszerű választ.
-
Na, akkor futás Laura! – mosolygott rám Eliza. – A
hóemberek nem építik ám fel magukat önszántukból! Futás, öltözz fel! Majd kint
találkozunk! – és letette a tálcát maga mellé a székre.
-
De hát alig ettél valamit! – húzta vissza anyu.
-
Anyu, ne félts te engem! Majd megeszem később! Most
éppen öltözni megyek, azután ki hólapátolni. A reggeli ráér, én Lauval akarok
lenni! – és elindult a szekrénye felé.
Én pedig átrohantam a szobámba, és pár perc múlva már készen
is voltam. Mivel láttam, hogy Eliza még készülődik, megettem a maradék
palacsintámat, majd, amikor Eliza is készen volt, lerohantam a földszintre,
gyorsan felhúztam a csizmámat, felvettem a kesztyűmet, a sálamat, a sapkámat és
a kabátomat, és startra készen vártam Elizát az ajtóban. Amikor ő is lejött és
felöltözött, kimentünk az ajtón. Megfogtuk a házunk falának támasztott két
hólapátot, és elkezdtük két buckába hányni a havat.
Az én hólapátom egyébként
sokkal kisebb volt, mint az Eliza kék lapátja, így én is tudtam dolgozni, különben amúgy
el sem bírtam volna. Amikor már majdnem készen lettünk, akkor a szomszédban
kinyílt az ajtó, és Eric lépett ki rajta. Én megláttam, és ő is minket. Eliza
nagyban a havat lapátolta, így nem is vette észre őt. Én akkor intettem
Ericnek, hogy jöjjön át, és próbáltam neki kézjelekkel elmagyarázni, hogy Lizit
meg kellene hógolyózni. Ő értette, mert rám bólintott. Hátraszaladtam hát az
udvarra, a ház mögötti udvarra, oda, ahol a szerszámos kamra is állt. Eliza,
ahogy meglátta, hogy elfutottam, értetlen fejet vágott, majd utánam rohant:
-
Laura! Várj meg, Lau! Valami rossz történt? Gyere
vissza! – és csak futott, és futott utánam. Gyanútlan volt, és nagyon nevettem,
mert tudtam, hogy mi fog történni.
-
Laura! – kiáltott újra. – Hol vaaaaaaaaaaaaaaaaaagy? –
az „a” betűt azért nyomta meg, mert éppen akkor érte a támadás, ugyanis akkor
rohanta le Eric. Egy hókupacra esett, és a haja csupa hó lett. Eric belelökte a
hókupacba, de Eliza olyan erősen tartotta magát, hogy csak nehezen dőlt el,
úgyhogy Eric is utána esett. Szerencsére úgy esett, hogy nem esett Lizire,
hanem előtte megtámaszkodott.
Egyéb se kellett nekem! Előbújtam rejtekhelyemről, és teljes
erővel nekirohantam Ericnek. Ráugrottam a hátára, ő pedig összerogyott a súlyom
alatt, és nem tudta tovább tartani magát a kezével, úgyhogy Elizára esett. Én
csak nevettem, de Eric sem hagyta magát, hamar lerázott magáról, úgyhogy seggre
huppantam. Lizi is elnevette magát, és miután Eric megszabadult tőlem,
visszarántotta a hóba, persze úgy, hogy ő már nem volt ott. Ez után meg
elkezdte hóval dobálni. Eric próbált védekezni, de ez elég sikertelennek
bizonyult. Megvédtem, mert elkezdtem akkor Elizát hógolyókkal dobálni.
Nagyon sokat csináltam, úgyhogy volt tartalékom is.
Arcon, combon, háton és még
egy nagy csomó helyen eltaláltam. Eliza most felém fordult, és elkezdett
hógolyózni engem. Én futásnak eredtem, ő meg utánam futott. Csak futottam és
futottam, amilyen gyorsan csak bírtam, de utolért. Jó sok havat nyeltem, az
biztos! Elkezdte a havat hányni rám. Én nevettem, bár a hó bement mindenhova a
ruhámba, és elkezdett olvadni, aztán lecsorgott a hátamon is… Brrrr… Elkezdtem
tovább futni, és Lizi is futott volna utánam, ha Eric el nem kapta volna a
bakancsát, mert így hasra vágódott a puha hóban. Akkor megfordult, és Ericet
kezdte el „megfürdetni”. Ő is csupa hó lett, akárcsak én. Csak Eliza nem. Ekkor
nekirohantam a nővéremnek, hogy megvédjem az újonnan szerzett szövetségesemet.
Két oldalról kezdtük el dobálni hóval. Ő persze, próbált védekezni ellene
sikertelenül. Addig addig dobáltuk Lizit, amíg fel nem kiáltott:
-
Eléééég, Laura elégg! – nevetett.
Aztán angolul Ericnek is:
-
OK, I give up! Please, stop it! It's very cold! –
és rámosolygott a fiúra, mert ő abban a szent minutumban abbahagyta. Nagyon figyelmes
srác!
-
Aztán, mivel Eric mellette volt, hátralökte úgy, hogy a
drágalátos szomszédfiú hátraborult. Ő már akkor rég a földön volt.
Az után én is közéjük feküdtem, Elizát meg lehúztam
magamhoz. Ő a könyökére támaszkodva felém és Erichez fordult. Én pedig közöltem
vele, hogy ez volt eddigi életem legjobb hócsatája. Mindketten összenéztek,
majd mosolyogtak, majd abban a pillanatban Eric felugrott, és arrébbment pár
méterrel. Ott lefeküdt. Nem értettem, miért csinálta ezt, és csak később esett
le a tantusz: hóangyalt csinál!
Akkor én gyorsan pár méterrel arrébb tőle lefeküdtem, és én
is csináltam egyet. Eliza a helyén maradt, és ücsörögve a hóban figyelt minket.
Miután mindketten befejeztük az alkotásainkat, Eric
felkeltés felkapott az ölébe. Olyan viccesen lóbált az ölében ide-oda. Forgott
velem. Végig vigyorgott, mintha valami rosszat akart volna velem csinálni.
Aztán elrohant velem a ház elé, oda, ahol épp a két nagy hókupac állt, amit mi
emeltünk Lizivel, mikor ellapátoltuk a ház elől a havat. Na, azok közül az
egyikbe, a nagyobba belegurított, én végiggurultam rajta, majd le a másik
oldalán. Aztán fekve maradtam, és nem keltem fel. Vártam. Eric fölém hajolt,
biztos meg akarta nézni, hogy jól vagyok-e. Pont ezt vártam, mert lehúztam a
fejénél fogva, bele a kupacba. Örültem neki, hogy havas lett. Igazán
megérdemelte!
Utána megfogott egy nagy adag havat, lekapta a sapimat, és
teletömte hóval, majd a kapucnimat is. Mindkettőt ráhúzta a fejemre. Először a
sapit, aztán a kapucnit. Én hasonlóképpen tettem vele, csak én az arcába tömtem
a havat. Így játszottunk még egy ideig. Aztán Eliza megjelent, és
mindkettőnkhöz mosolyogva hozzávágott néhány hógolyót, amit menet közben a kezében gyúrt össze.
-
Szerintem eleget kapott, Laura! – intett „álljt” a
kezével.
Eric is leállt, és én ezt kihasználva ráugrottam a hasára.
Lebirkóztam, és elkezdtem rá a havat hányni teljes erővel. Bele tettem havat a
pólójába is, meg a sapijába is. Visszakapta, és nem állok le!
Azonban már-már elég volt neki. Ő is „megálljt” intett a
kezével felém, majd rajzolni kezdett a hóba.
A rajzon egy hólapát volt, meg egy fiú pálcikaember, aki
fogta, és lapátolt vele. Mellette két hókupac. Meg volt még két lány
pálcikaember, az egyik egy kicsivel kisebb. Felé a „Lau” szó volt írva, a
nagyobb felé pedig a „Lizi” név. A fiú pálcikaember felett az „Eric” név volt.
Ebből az egészből egy nyíl vezetett ki, és a nyíl egy gőzölgő pohárra mutatott.
Szerintem ezzel azt akarta nekem elmondani, hogy ő
ellapátolja a havat a házunk elől, egy pohár forrócsoki fejében. Hogy menjünk be, és csináljunk neki italt, amíg ő lapátol. Ez
jó ötlet volt tőle!
Megint rajzolt, a pohár mellé egy kis lány pálcikaembert, és
felé írta, hogy „Lau”.
Ezzel tehát azt akarja mondani, hogy ellapátolja a havat, ha
bemegyek, és egyedül csinálok forrócsokit. Ez már nem annyira tetszett, de
azért belementem. Kezet fogtam vele, és ettől nagynak éreztem magam, ami jó
érzés volt, mert ezt a felnőttek szokták csinálni meg anyu is, amikor meggyezik az ügyfeleivel valamiben. Eliza azt mondta, hogy ő is havat lapátol, és Ericcel megcsinálják
helyettem az én részemet is, csak csináljak neki is forrócsokit. Akkor már
magamnak is készítek, már csak azért is!
Bár nem bántam, mert nagyon szeretek főzőcskézni!
Szerintem én csinálom a legjobban a családban, és ezt Lizi is tudja. Mármint a forrócsokit. Ők meg
csak nyugodtan lapátolják a havat, meg is érdemlik, hogy fáradjanak!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése