Akvárium?!?

XXV. rész

Laura Naplójából:

2012. december 29. Szombat:

A mama azt mondta, Eliza el akar menni Erickkel valahova.

-         Szupi! – kiáltottam fel.

Milyen jó lesz! – gondoltam akkor. Elképzeltem, ahogy hárman sétálunk az utcán. Én Erick és Eliza között. Mindketten fogják a kezem, és amikor elrugaszkodom a földtől, a magasba emelnek. HÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓRUKKK! Így! Aztán anya megmondta nekem, hogy én nem mehetek. Kicsit elszontyolodtam. Miért nem akarnak velem lenni? Mi rosszat csináltam? Talán túlságosan is megfürdettem Ericket, és most fázik, és azt gondolja, hogy nem akar többet velem lenni, mert fél, hogy még egyszer jól elagyabugyálom?! Én csak játszottam vele! Eszembe se jutott, hogy ennyire rossz volt neki! Lelkiismeret furdalásom lett. Én nem akartam neki rosszat! Éreztem, hogy kezdtek kifolyni a könnyeim. Pedig azt hittem, hogy sikerül visszatartani. Csak egy kicsit! Csak annyira, hogy ne nézzenek olyan kicsinek!!!

De anya egy szóval sem mondta, hogy kicsi vagyok, vagy törpe, vagy ilyesmi. Nagyon is kedvesen viselkedett velem! Kitalálta, hogy mire gondoltam és hogy mitől féltem Erickkel kapcsolatban. Megnyugtatott és azt mondta, nincs semmi baj, nem tehetek én az égvilágon semmiről, csupán csak arról van szó, hogy Erick el szeretné vinni valahova Elizát, hogy új emberekkel ismerkedjen(ek) meg. Azt hallottam, hogy ott lesz Harry is.

Mit ne mondjak, épp ideje volt már, hogy Lizi a barátai számát egyről legalább kettőre növelje! Mondjuk, én vagyok az utolsó, aki piszkálhatná Elizát azért, mert kevés barátja van, mert igazából nekem sincs több…

A mama tehát közölte, hogy Eliza nem fog itthon maradni. Akkor azon kezdtem el gondolkodni, hogy mi a fenét fogok egyedül csinálni. Ez a ház olyan nagy! És egyedül még nagyobbnak és még üresebbnek tűnik, mint általában… Anyu és apu állandóan dolgozik, és a laptopját nyomkodja, amiben semmi érdekes sincs! Sokszor próbáltam már odamenni hozzájuk és megnézni, hogy mi az az fontos dolog, ami annyira leköti a figyelmüket. De minden egyes alkalommal, amikor például odaültem anya mellé nem láttam mást csak grafikonokat, táblázatokat, érthetetlen mondatokat meg a monitor fehér, vakító fényét. Néhanapján viszont vannak érdekességek is anyu gépén. Általában akkor, amikor házakat nézeget. Ilyenkor mindig meg szokta kérdezni, hogy mi a véleményem és bármennyiszer elmondom neki, mindig egy hosszú magyarázatot kapok arról, hogy miért nem jó a véleményem és miért nem inkább azt mondom amit ő mond. Pffff… A szülők unalmasak és érthetetlenek!

Apu laptopja egyébként sokkal érdekesebb, mint anyué. Na jó, nem azt mondtam, hogy az övé egy mesevilág de 100× jobb, mint anyué, mert az övé tele van csillagokkal, csillagképekkel, a Tejútrendszer képével, egy csomó fényképpel, ami az égről készült éjszaka, műholdfelvételekkel (Ezt apa mondta. Amikor megkérdeztem, hogy mi az a műhold akkor azt mondta, hogy olyan gépek, amik képeket készítenek a Földről sok-sok kilométerre innen, az űrből.). Van egy olyan program a gépén (az a kedvencem), ami arra való, hogy megmutat egy képet az éjszakai égboltról és az a feladat, hogy össze kell kötni a csillagokat, hogy valami szép mintát kapjunk. Nem akarok kérkedni de be kell valljak valamit: én abban sokkal jobb vagyok, mint apa! Sokkal szebb rajzokat csinálok az égen, mint ő!

De térjünk vissza hozzám, és az üres, Lizi nélküli házra. Elkezdtem gondolkodni, hogy mi a csudával foglaljam le magam, míg Elza nincs itthon.

   -  Gondolj! Gondolj! Gondolj! – Micimackó is ezt szokta mondogatni, amikor valami nagy ötleten agyal, és olyankor mindig jó ötlete szokott támadni, így hát úgy döntöttem, követem a példáját.

   -  Gondolj! Gondolj! Gondolj! Gondolj! – upsz! 

Egyel többször mondtam ki a „gondolj” szót. Na nem baj, legalább még jobban fog működni!

Anya amúgy szerintem tiszta hülyének nézhetett, ahogy ezt hajtogattam: GONDOLJ! GONDOLJ! GONDOLJ! GONDOLJ! De még ekkor sem szólt semmit. Öt percnyi szüntelen „gondolj” hajtogatás után viszont nem bírta tovább, és a kezét a számra tette.

-         Laurám! Van kedved elmenni egy akváriumba?

-         Egy akváriumba? – kerekedett el a szemem a hirtelen, furi ötlettől.

Szerintem anya bolondgombát evett. Akváriumba nem szoktak ép elméjű emberek menni. Senki sem fér be olyan kis helyre! És kapni fogunk ott levegőt? Muszáj a fejemet is beledugnom? Ismerek egy lányt a suliban. Ann a neve. Neki van egy akváriuma, mert otthon aranyhalakat tart. Anya szerint meg fogja engedni nekünk, hogy belemásszunk abba a kicsike akváriumba? Mert több embert nem ismerek, akik otthon halakat tartanak…

-         Van kedved? – kérdezte. Az arcomat fürkészte.

-         Persze! Válaszoltam, bár nem voltam biztos benne, hogy anya és apa teljesen 100-as…

-         Akkor gyere, ebédeljünk meg!

-         Oké. – meghívás elfogadva! Szerintem az akváriumos kalandunk után még több ember fog gyogyisnak nézni az iskolában, mint eddig.

A szombati ebédem sült krumpli volt, amit apa hozott a Mekiből. 

Az egyetlen dolog, amit anya saját kezűleg összedobott nekem az a tejfölös mártás volt, amit a krumplihoz ettem. Apa azt mondta, hogy ő már ebédelt a gyorskajázóban, ahol a kínait vette. Anya egy Mekis salátát evett, de azt is állva és nem mellettem az asztalnál, hanem a pultnak támaszkodva egy műanyag villával. Lizi mindig leül velem, jó étvágyat kívánunk egymásnak, és együtt reggelizünk, ebédelünk és vacsorázunk. Aztán mindenki elmosogatja a maga tányérját. Nálunk ez egy szertartás, ami szent és sérthetetlen.

Ma nem esett jól az ebéd, és már elegem lett a sült krumpliból is. Amióta anyuék hazajöttek csak gyorskaját eszünk. Lizi (bár nem valami őstehetség) legalább főz valami főtt ételt, valami egészségeset, amit szeretettel készít és (bármilyen ehetetlenre is sikerül) azt mindig jóízűen eszem, és kivétel nélkül mindig jól szokott esni az ebéd vagy a vacsora.

Miután befejeztük az evést, anya hozott egy lila cetlit a dolgozószobájából, és hagyott egy rövid üzenetet Lizinek, hogy elmentünk és hogy pakolja ki a szatyrokat, mert azt még mindig nem sikerült megcsinálnia. Nem is említettem még, hogy mennyire örültem annak, hogy apa barna papírzacsikban hozta haza a kaját! Úgy örültem neki, amikor megláttam! Alig tudtam megállni, hogy örömömben felkiáltsak! Imádom a papírzacskókat, mert tökéletes alapanyagul szolgálnak nekem. Mindig ki szoktam díszíteni őket különböző formákkal, mintákkal meg vonalakkal. Színes háromszögekkel, körökkel, négyszögekkel, téglalapokkal, kacskaringós, szaggatott vagy cikkcakkos vonalakkal, pöttyözéssel vagy csillag- és szívecske mintákkal… Mindig kitalálok nekik valamit, valami újat, amit addig még soha nem rajzoltam az előző barátaikra. Egy a lényeg: hogy színes és vidám legyen! Szegény zacskók milyen szomorúak lehetnek! Hiszen nekem is rossz kedvem lenne, ha pontosan ugyanúgy néznék ki, mint az összes többi ember. Ráadásul a zacskócskák még pucérak, egyszerűek és unalmasak is! Egyszer meguntam ezt és arra gondoltam, hogy mi lenne, ha boldoggá tenném őket és varázsolnék egy kis életet beléjük! Sokszor fantáziáltam arról, hogy milyen rossz életük lehetett eddig… Ott porosodni a boltokban nap mint nap. Mennyit unatkozhattak a polcokon! Ha én zacsi lennék, biztos utálnám a külsőmet és a munkámat is egyaránt! Beleképzeltem magam a helyükbe és rájöttem: ha kiszínezem őket, talán kicsit boldogabb lesz az életük ezáltal. És azóta folyamatosan kiszínezem, kifestem a barna papírzacskókat, amiket apa rendszeresen hazahoz.

Apu látta rajtam, hogy mennyire örülök a hazahozott zacskóknak.

-         Igen Lau, ha a nővéred kipakolta, akkor megkaphatod az összeset! – paskolta meg a fejem. Mintha azt mondta volna:

„Ügyes vagy Laura, jó helyre pipiltél! Ezért most kapsz tőlem 3 jutifalatot!” NEM VAGYOK KUTYA!

Aztán rám szólt, hogy szaladjak fel, és öltözzek át, mert 5 perc múlva indulunk. Szót fogadtam. Hátra arc, irány a szoba!!! Gyorsan felvettem egy rózsaszín rövid ujjú, elöl virágmintás pólót, egy farmerszoknyát meg egy a szivárvány színeiben pompázó, csíkos harisnyát. A zöld kockás pulcsimmal nagyon jól mutatott rajtam, és miután két copfba fogtam a hajam, igazán divatosnak éreztem magam. Leszaladtam a lépcsőn, mert láttam, hogy apáék már útra készen várnak rám. Ahogy meglátott apa elmosolyodott. Mikor anya is észrevette, hogy kész vagyok odajött hozzám, és megsimogatta a fejem. Ismétlem: NEM VAGYOK KUTYA! Mi a fenének simogatja mindenki a fejem?!

-         Nagyon divatos vagy, drágám! – dicsért apu.

-         Köszi papa! – vigyorodtam el. Örültem neki, hogy tetszik neki az összeállításom csakúgy, mint anyunak. Bár ő nem mondta azért biztos vagyok benne, hogy így gondolja!

Felhúztam a kék csizmám és a citromsárga színű kabátom, megfogtam anya kezét és elindultunk az akváriumba.