XXXII. rész
Eliza Naplójából:
2012.
december 31. Hétfő:
-
Ne parázz, jó
fejek!
És
most kiderül, hogy Erickből milyen jó ügyvéd lenne…
-
Ők a legjobb barátaim. – folytatta. - Biztos
vagyok benne, hogy kedvelni fogod őket.
-
Rendben… -
sóhajtottam, majd lemásztam a létrán.
Egyértelmű, hogy Erick nem lenne jó ügyvéd. Hogy
miért egyeztem bele mégis? A válasz az, hogy egyszerűen csak hagytam
bekövetkezni az elkerülhetetlent.
A nappaliban két srác várakozott. Egyikőjüket sem
ismertem, de mindketten szimpatikusak voltak.
Az alacsonyabb, izmosabb srácot Joshnak hívják.
Gyönyörű szép széles, fehér fogsorával és már szinte világító, kék szemeivel
teljesen levett a lábamról. Mint később kiderült, (sajnos) van barátnője (bár
ez a barátnő nagyon átmeneti, mint ahogy később kiderült). Egyébként ő is
játszik a suli kosárlabdacsapatában, úgyhogy 100%, hogy ismeri Tomot. Ebből azt
a következtetést vontam le, hogy valószínüleg hiába tetszik (és ha véletlenül
én is tetszek neki), ha megtudja, hogy bejövök Tomnak azonnal passzolna.
A másik fiú, Kevin kinézetre teljesen elütött
barátjától. Ő magas és cingár volt, dús, fekete hajkoronával és sötét
szemekkel. Nem beszélt sokat, ennek ellenére ő üdvözölt először. Elárulta, hogy
van egy Laurával egyidős kishúga. Ennek nagyon megörültem.
-
Szia, Kevin
vagyok. – köszönt. – Erick már sokat mesélt rólad, Liz.
-
El ne hidd
neki! – viszonoztam Kevin kézfogását. – Örülök, hogy megismerhetlek.
-
Josh vagyok.
– nyújtotta a kezét Josh is. – Én is sokat hallottam már rólad.
-
Eliza. –
mutatkoztam be.
-
Örültem, Liz.
-
Szintén.
-
Hé! Jössz a
sulibuliba ma este? – kérdezte Josh.
-
Hát persze,
hogy eljön. Tom meghívta. – válaszolt helyettem Kevin. – A te haverod. Nem is
mondta?
-
Nem. –
válaszolt Josh meglepetten. – Miért, neked elmondta?
-
Nem, de kiposztolta
Facebookon.
-
A Facebook is
milyen egy nagy baromság! Az alapján alkotnak rólad képet az emberek, hogy
miket teszel ki magadról. – húzta fintorra a száját Josh. – Ráadásul kezd
olyanná vállni mint egy pornóoldal.
-
Egy
pornóoldal? – kérdeztem vissza akaratlanul. Mindhárman rámnéztek.
-
Igen. Ott az
az aranyszabály, hogy minél kevesebb ruha van rajtad a képeken annál többen
lájkolják és annál több követőd lesz. Ez már csak így működik. – magyarázta
Josh.
-
Te meg honnan
tudsz ennyi mindent a Facebookról? Azt mondtad soha nem mész fel rá. –
kapcsolódott be Erick is.
-
Igen.
Pontosan ezért. – felelt Josh.
-
Fogadni
mernék, hogy minden nap felmész rá és bár elmondásod szerint elítéled ezt a
viselkedést, nyálcsorgatva skubizod a csajok fotóit. – nevetett Erick.
-
Hé, ha meztelen
csajokat akarok nézni, akkor pornót nézek. De ezek a csücsörítős-pucsítós libák
szánalmasak.
Ez után Erick gyorsan témát váltva felém fordult
és elkezdett magyarázkodni.
-
Lizi őszintén
szólva nem számítottam arra, hogy átjössz hozzám. Ezért hívtam át Josht és
Kevint. Moziba indulunk. Van kedved velünk jönni?
-
Ez nagyon
rendes tőled, de én igazán nem akarok zavarni…
-
Nem zavarsz.
– vágta rá rögtön Kevin.
-
Mit néznénk
meg? – kezdett érdekelni ajánlat. Lehet, hogy ki kéne kapcsolódnom és három fiú
társaságában valószínűleg ez jobban menne, mint otthon anyámmal.
-
Red Tails.
Szar film...
-
Gyenge B
kategóriás szar ami nem szól semmiről csak arról, hogy férfiak rohangálnak és
lövöldöznek a vakvilágba akik az embereket a bőrszínük alapján ítélik meg.
Ajaj, ezt nem kellett volna… Mi volt ez az
őszinteségi roham? Most mindhárman úgy néznek rám, mint aki tőrt döfött a
szívükbe.
Végül Josh törte meg a csendet.
-
Már értem,
hogy mit eszik rajtad Tom. – nevetett. – Na nagyokos, akkor szerinted melyiket
kellene megnéznünk? – szögezte nekem a kérdést.
-
A Felhőatlaszt.
-
És az miért
jobb a Red Tailsnél? Fogadni mernék, hogy valami csajos romantikus film, Brad
Pittel. – gúnyolódott Josh.
-
Egy: az egy
akciófilm. Kettő: Brad Pitt nem csinál romantikus filmeket. Három: a film arról
szól, hogy hogyan módosítják egymás életét az egymástól független emberek
tettei és azok következményei. Három időbeli térben játszódik. A múltban, a
jelenben és a jövőben. Egyébként a filmkritikusok az idei év legjobb filmjének
tartják. Egyébként meg legalább van valami mondanivalója. Csak akkor van
értelme megnézni egy filmet, ha ad valamit a látványon kívül. Ha van története
vagy ha valamilyen értéket képvisel és nem csak arról szól, hogy a főszereplő
hány kocsit robbantott fel, hány embert lőtt fejbe vagy hogy mennyire jó az
ágyban.
Hogy mi lett a következménye a heves szónoklatomnak?
Mindhárman úgy bámultak rám, mintha a Vénuszról jöttem volna.
-
Engem
meggyőztél. – tette a vállamra a kezét Erick. – Gyere, menjünk a kocsihoz. –
mondta, és kivezetett a bejárati ajtón.
-
Skacok
jösztök vagy nem? – szólt vissza a fiúknak.
-
Megyünk. – válaszolták
egyszerre.
-
Az én
kocsimmal menjünk! – Josh elénk rohant.
-
Akkor te
vezetsz. – szögezte le Erick.
-
Oké.
Josh kocsija egy hatalmas terepjáró volt, amibe
mind a négyen kényelmesen befértünk. Ennek ellenére én a kocsi csomagtartójába
ültem. Már nagyon régen ki akartam próbálni. Felegyenesedtem, a szél belekapott
a hajamba és akkor… éreztem valamit. Valamit, amit úgy hívnak: szabadság.
A mozi nem pont úgy nézett ki, mint amilyenek az
otthoni mozik voltak. Itt körülbelül úgy mennek moziba, mint otthon színházba.
Az emberek elegánsan öltöznek fel és az épület is nagy és régi. Megkérdeztem
Ericket, hogy minden mozi ilyen-e Londonban.
-
Hát vannak
azok a modernebb, 3D-s mozik. De mi jobban szeretjük a srácokkal ezeket a
régebbieket. Ide kevesebb ember fér be, így nincs tömegnyomor és a székek is
kényelmesebbek.
-
Csak az a
hátránya, hogy öltönyt meg nyakkendőt kell vennünk. – vetette közbe Josh. – De
arra nem vagyok hajlandó, hogy a mozin kívül bármikor is rajtam legyen. Olyan
kényelmetlen és muszáj alsógatyát is húznom alá…
-
Josh! – lökte
oldalba Erick. – Lizi is itt van.
Én csak nevettem. Ez után várnom kellett vagy tíz percet, mire a három
Mr. Elegante megérkezett. Aztán csináltunk egy képet és bementünk a moziba. 
Ott
elszakadtunk egymástól, mert Josh popcornt akart venni én meg körbe szerettem
volna nézni. A film kezdetéig még volt fél óra és ezt az időt az épület
felfedezésére szerettem volna fordítani.
Letelt
a fél óra, azonban csak nehezen találtuk meg egymást és a végén már rohannunk
kellett, hogy beérjünk a vetítésre időben. Egyébként Josh összeszedett
valamilyen csajt a büfében és ő is velünk tartott (A popcorn mellé vett még egy
fehér-piros lufit is, amire mindenki ráírta a nevét).
Nem bántam, hogy egy
csaj is velünk van, mert abban reménykedtem, hogy talán alkalmam nyílik egy
kicsit beszélgetni vele. Azonban rá kellett ébrednem, hogy Kellyt (így hívták) egyáltalán
nem érdekeltem. Ő inkább Josh-sal volt elfoglalva, így hagytam a fenébe. Amúgy
meg nem úgy volt, hogy Joshnak barátnője van?
A
film (ahogy sejtettem) pazar volt, talán életem legjobb filmje. Ráadásul a
fiúkat is kielégítették az akciódús jelenetek. Jó érzés volt a tudat, hogy
megint igazam volt.
Ahogy
kiértünk a moziból, a fiúk első dolga volt átcserélni az inget pólóra a zakót
pedig pulcsira. Visszafelé a kocsiban utaztam, mert meggyőztem Ericket, hogy
próbálja ki ő is a csomagtartós utazást. Bejött neki.
Mielőtt
hazaértünk volna, tarottunk egy kis pihenőt, mert a tank kifogyott és muszáj
volt megállnunk egy benzinkútnál. Amíg Josh tankolt, mi hárman bementünk a mosdóba.
Mint minden benzinkúton, a férfi és a női mosdó egymás mellett állt. Nem nagyon
volt forgalom, így a férfi mosdóban folyó beszélgetéseket a nőiben tökéletesen
lehetett hallani, és fordítva. Épp kezet mostam, amikor hangfoszlányokat
hallottam a szomszédos mellékhelyiségből. Erick és Kevin beszélgettek.
-
Lizi jó
filmet ajánlott. Jó ízlése van. – mondta Kevin.
-
Igen. – Erick
mintha le lett volna hangolva…
-
Figyu haver,
nem bírom nézni, ahogy itt szenvedsz. Mi a baj? A csaj?
Mi? Ericknek barátnője van és erről nem is szólt
nekem?
-
Tudod, ő
olyan más. Intelligens, van véleménye és nem fél kimondani, ambíciózus, és és… ránézek,
és olyan gyönyörű!
-
Mi tart
vissza? Mondd, ha nekem el tudtad ezt mondani, neki miért nem megy?
Erre már nem válaszolt, mert láttam, ahogy kilép
az ajtón és a büfé felé tart. Mikor elment a női WC előtt a falnak lapulva
lélegzet visszafolytva imádkoztam, hogy ne vegyen észre. Miért nem mesélt nekem
erről a lányról? Én mindent elmondtam neki Tomról. De nem csak Tomról,
mindenről. Ekkor gondoltam csak bele, hogy milyen kegyetlenek a hollywoodi
filmek, hogy elhitetik az emberekkel, hogy a barátok mindig őszinték egymással
és nincsenek titkaik egymás előtt.
Visszaérve a kocsihoz Josh és Kelly nyalakodása
fogadott. Azt hittem, hogy elhányom magam. Mikor Erick és Kevin is megjelent
elindultunk haza. Kevin a kezembe nyomott egy karamellás macchiatot, elnyúlt
mellettem az ülésen, kibontotta az eddig lófarokba összefogott haját (meg van
növesztve) csak úgy random feldobott egy témát és egészen hazáig beszélgettünk.
Hogy mit tudtam meg róla? A hobbija az íjászkodás, de amúgy utál sportolni. A kishúgát
Sophienak hívják. A mamája szülés közben meghalt és a papájával élnek aki
felesége halála miatt mély depresszióba zuhant. Mostanra már jobb a helyzet, de
nagyon megviselte Kevint. Ennek ellenére nagyon sikeres, tele van kitűnő
osztályzatokkal és az a terve hogy ösztöndíjjal Amerikába megy egyetemre. Volt
egy meleg korszaka is, de aztán rájött, hogy nem igazán neki való, így mégis az
ellenkező nem mellett döntött. Egyébként nagyon rendes srác és jól kijövünk
egymással.
Majd Joshról kezdtünk beszélgetni, aki a macsók
álarcát öltötte magára saját megítélésem szerint. Tanulmányi eredményeit
tekintve a jegyei nem jobbak a közepesnél, rengeteget lóg a suliból, imád
bulizni és kb. annyi csajon ment már át, mint az osztályomban lévő összes fiú
együttvéve. Viszont jó sportoló. Tomon kívül ő az egyik legjobb játékos a
csapatban. Nagyon jó támadójátékos, viszont pocsék a védelemnél. Ezt alacsony
testalkatának köszönheti.
Ahogy ott ültem a kocsiban és beszélgettem a
fiúkkal azon gondolkoztam, hogy hogy találhatott egymásra ez a három teljesen
különböző srác és hogy lehet, hogy eltérő jellemük ellenére ennyire jól
kijönnek egymással.
-
Köszönöm ezt
az emlékezetes napot. Jó volt megismerni titeket, srácok!
-
A buliban
találkozunk! – intett búcsút Josh, majd padlógázt nyomott, és már el is tűnt a
terepjáró a szemem elől.
Este Tom helyett egy SMS jött.
I’m not
able to take you up. Meet me in front of the school, pls. /Nem tudok érted
jönni. Találkozzunk a suli előtt./
-
Mekkora egy
seggfej! – kiáltottam fel hangosan, miután elolvastam az SMS-t.
Ennek ellenére gondosan felöltöztem. Egy
combközépig érő, fekete ruhára esett a választásom. Egyszerű, de szuperszexi.
Most különleges alkalom van, és úgy döntöttem, kisminkelem magam. Sötét
szemfesték és szempillaspirál az igéző tekintetért, púder az arcom
egyenetlenségeinek elrejtésére és vörös rúzs a telt, dús ajkak látszatának
fenntartására. Éééés a lényeg. Korábban nem írtam, de be kell vallanom valamit.
Mindig is szerettem volna kipróbálni különféle frizurákat. Rövid és hosszú,
sportos és elegáns, göndör és egyenes, tépett és kifésült fazonokat… A hajamat azonban
nem akarom teljesen kikészíteni és évtizedekig növeszteni miután meguntam a rövid
frizurát. Így úgy döntöttem, hogy a paróka mellett döntök. Igen, jól írtam. A
paróka mellett. Magyarországon nagyon sokféle parókát hordtam de itt valahogy
mindig is hülyén éreztem benne magam. Otthon ez nem volt így, de itt mindig úgy
érzem, hogy az emberek megbámulnak, ha más vagy. Ezért döntöttem úgy, hogy
elteszem őket. A ma esti buli lesz a nagy vízválasztó és úgy döntöttem ideje,
hogy ismét felvállaljam magamat és az egyedi stílusomat. Holnaptól minden más
lesz és változásokat szeretnék vinni az életembe. Ma előkészítek mindent az új
Elizának, aki holnap, 2013-ban fog megszületni. Ezért is vettem elő az egyik
kedvenc parókámat.
Mikor kész voltam, küldtem egy SMS-t Ericknek.
-
R U going to the party? /Mész a buliba?/
-
No. /Nem./ - jött a válasz.
-
I am, but alone. Tom don’t want to take me up.
Would you mind accompanying me to school? /Én megyek, de egyedül. Tom nem akar
elvinni. Legalább a suliig elkísérnél?/
-
I would not. /Nem bánom.
A suliba vezető úton nem szóltunk egymáshoz,
mindketten elgondolkodva ballagtunk egymás mellett. Hogy Ericknek mi járt a
fejében azt nem tudnám megmondani, de azt viszont igen, hogy nekem mi. Azon
gondolkodtam, hogy Erick minek csípte ki így magát, ha nem jön bulizni.
Elegáns, barna nadrág, fehér ing, piros-fekete csíkos nyakkendő, fekete zakó.
Biztos meggondolta magát…
Ahogy az iskola épülete feltűnt a szemünk előtt,
Erick mintha lassított volna a tempón, majd teljesen megállt.
-
Mi a baj? –
kérdeztem.
Erick mintha habozott volna.
-
Bemehetek
veled? – kérdezte bizonytalanul.
-
Persze, majd
bent megkeresem Tomot. Neked is kerítünk egy kedves lányt, rendben?
Próbáltam óvatosan megközelíteni ezt a kényes
témát, amit tudom, hogy Erick minél jobban igyekszik elkerülni. Ennek ellenére
tudni akartam a csajról.
-
Rendben. –
ezek szerint nem akar beszélni róla.
Természetesen a suli előtt nem volt senki. Nem
számítottam másra.
-
Tudod,
sokszor felültettek már... – kezdtem. – De ilyen kreatív módon még senki sem
alázott meg.
-
Egyáltalán nem
biztos, hogy felültetett. Csak lehet, hogy késik… vagy találkozott a
haverjaival és ők meggyőzték, hogy menjen be vagy…
-
Erick, mindketten
tudjuk, hogy ez nem igaz. De azért köszönöm.
-
Bemegyünk?-
kérdezte a karját nyújtva felém.
-
Ha már
eljöttünk idáig… - nevettem és elfogadtam a felajánlott kezet.
Hogy bent mi fogadott? Csak a szokásos. Dühöngő
fiatalok, bunyó mindenhol, pocsék zene és rengeteg kaja. Mint minden
sulibuliban, a nagyszínpad a tornateremben volt felállítva és (hála az égnek) a
zene nem egy bazi nagy dübörgő magnóból szólt, hanem a suli vezetősége volt
olyan igényes és biztosította a diákoknak az élő zenét. Az ebédlőben volt a
büfé, ahol mindenféle finomságot árultak. Sütiket, chipset, csokikat, cukrokat,
üdítőket… Az esetek 99,9%-ában rögtön a büféhez rohantam volna, de ma egyáltalán
nem volt étvágyam. Sőt, hányingerem volt. Utáltam magamat amiért ilyen hülye
voltam, utáltam ezt a várost, ezt a sulit, utáltam az életem, utáltam a fiúkat
és a lányokat, a tanárokat és az állatokat is… Még Ericket is gyűlöltem amiért
ilyen jó fej velem.
Tehát nem a büfébe mentem, hanem a tornaterembe,
ahonnan olyan pocsék zene szólt amit már nagyon rég nem hallottam. Azonban
abban a lelki állapotban, amiben akkor voltam teljesen mindegy volt, hogy
milyen zene ment. Csak egy számított, a tánc.
Tolakodnom kellett, hogy bejussak a terem
közepére, ahol a legtöbb hely volt táncolni. Mikor megtaláltam a helyem,
elkezdtem úgy táncolni, mint még soha életemben. Nem érdekeltek a többiek, akik
valószínűleg megbámultak.
Azt mondják, hogy a tánc az önkifejezés eszköze.
Azt, hogy az az egyetlen dolog, amiben 100%-ig önmagad vagy. Amikor táncolsz,
megszűnik a külvilág, megszűnnek a problémáid, eltűnnek a félelmeid, a dühöd, a
csalódottságod… Amikor érzed, hogy a szíved a zene ritmusával együtt ver, amikor
a tested adrenalin-töltöttsége a legnagyobb fokára hág… akkor megszűnik minden
és csak te maradsz, és az érzés, hogy szabad vagy és hogy tiéd a világ.
Nem tudnám megmondani, hogy mennyi ideig
táncolhattam. Nem érzékeltem az idő múlását. A zene meg annyira szar volt, hogy
a számok teljesen egybefolytak és egyáltalán nem tudtam megkülönböztetni őket
egymástól.
Aztán egyszer csak magam mellett találtam Kevint.
-
Táncolunk? –
kérdezte.
A dübörgő zenétől kénytelen voltam közelebb
hajolni hozzá és a fülébe kiabálni, hogy meghallja amit mondani akarok neki.
-
Miért,
szerinted most mit csinálunk?
Ezek
voltak az utolsó mondatok, amiket váltottunk egymással. A továbbiakban a
testünk beszélt helyettünk, némán, szavak nélkül és mégis sokatmondóbban,
mintha beszélnénk.
És
akkor… megszólalt az est eddig hallott legjobb száma: az Everytime we touch Cascadától.
Annyira
meglepődtem, hogy először nem jutottam szóhoz, majd csak ennyit tudtam mondani:
- Úr Isten! Jó zenét játszanak! – erre Kevin felnevetett, majd kifurakodott a tömegből és eltűnt.
Két punccsal töltött, eldobható papírpohárral tért
vissza.
-
Egészségünkre!
Válaszul csak rámosolyogtam, koccintottunk, majd
nagyot húztam a rózsaszín italból.
-
Bocs, de ezt
a számot nem hagyom ki! – majd a kezébe nyomtam a poharat, és eltáncoltam
mellőle.
Újra
magával ragadott a zene ritmusa. Csak táncoltam és táncoltam. De egyetlen szám
alatt vagy tízszer váltottam partnert. Mind fiú volt. Ezek szerint mégsem mozgok
olyan rosszul! Kevin betáncolt mellém,
-
Leszünk a
táncparkett ördögei?
-
Én már az
vagyok. – feleltem vadul rázva a fejem – Lássuk, felérsz-e hozzám!
A tömeg kezdett hátrálni, és kör alakba rendeződve
helyet adtak kettőnknek. Tapsoltak, ujjongtak, kiabáltak és egyre hangosabban
kántálták a nevünket.
-
KEVIN KEVIN
KEVIN!
-
LIZI LIZI
LIZI!
Voltak, akik felvettek minket voltak, akik
fényképeztek mások csak tapssal buzdítottak minket. Néhányukon azt vettem
észre, hogy úgy néznek ránk, mint két lúzerre, voltak, akik irigykedve
figyeltek minket és voltak, akik egyszerűen csúcsszupernek tartottak. De én
egyikükkel sem foglalkoztam és úgy tűnt, hogy Kevint sem nagyon izgatja a
nézőközönség.
Mikor a számnak vége lett, leléptünk és
megtámadtuk a büfés asztalt. Nagyon úgy tűnt, hogy visszatért azt étvágyam, mert
úgy nyomtam be a sütiket egymás után, mintha az elmúlt hónapban nem ettem volna
semmit. Kevinnek és Joshnak (a büfés asztalnál találkoztunk össze vele) úgy
elkerekedett a szeme, hogy azt hittem, kiesik a helyéről. Mellettünk két
bombázó csaj beszélgetett.
-
Pfúj, mi ez a
sok szemét? Nincs saláta?
-
Úgy látszik
nincs. És ásványvíz sincs. Csak ilyen cukros szarok…
Nem bírtam ki. Jaj Lizi, mit csináltál?!
-
Hé, fogjátok
már be, hülye kis csitrik! Ha fű és víz kell, akkor menjetek az iskola hátsó
udvarába legelni. Ez itt egy buli, világos? Cukros üdítők, csokik, nasik,
kekszek és sütik. Ezen az asztalon mászkálnak a kalóriamanók. Szóval, ha nem
akarjátok, hogy megdagasszák a vézna seggeteket, akkor húzzatok a bajba!
Őszintén szólva nem a lányokkal volt bajom. Nagyban
tojtam rá, hogy mit esznek vagy hogy mit mondanak. Csak úgy… minden összejött.
Seggfej Tom, Erick titokzatos csaja, a tudat, hogy a családom otthon nélkülem
bulizik és azt sem tudják, hogy hol vagyok (szó nélkül jöttem el), az, hogy
csalódást okoztam a húgomnak… Haza akartam menni.
A két liba megfogadta a tanácsom (néhány bántó
megjegyzést követően).
-
Hát ez nem
volt semmi! – röhögött Josh.
-
Bocsi, ez
durva volt… - már kezdtem volna magyarázkodni, amikor félbeszakított.
-
Nem! Ez
baromi durva volt! Hozzám jössz feleségül?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése